Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:

Szavazás
Eseménynaptár

KIM-ösztöndíj informatikus hallgatóknak

2011. október 10. 07:28
A Pannon Egyetem és a Széchenyi István Egyetem informatikus és villamosmérnök hallgatói számára hirdetett ösztöndíjprogramot a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium - jelentették be az intézmények vezetői csütörtökön, Veszprémben. A közigazgatási és igazságügyi miniszter elmondta: a megállapodás illeszkedik a tárca eddigi elképzeléseihez, hozzájárul a versenyképesség erősítéséhez és a „jó állam” megvalósításához.

Navracsics Tibor emlékeztetett, hogy a KIM e cél érdekében több hasonló programot indított korábban. Kiemelte a Regenerációt, amely keretében ösztöndíjprogrammal, európai uniós és magyar közigazgatási gyakorlati lehetőséggel, karrier expóval, szakmai nyílt nappal és nyári táborral szeretnék a jól képzett, nyelveket beszélő fiatalokat vonzani a közigazgatásba.

Ebbe a sorba illeszkedik a minisztérium által alapított nemzetiségi ösztöndíj is - folytatta a miniszterelnök-helyettes. Számos család van olyan szociális helyzetben, hogy nem engedhetik meg, hogy nemzetiségi iskolában tanuljanak a gyerekek, ezen segít a havi 60 ezer forintos ösztöndíj - tette hozzá.
 
A miniszter bejelentette: a Széchenyi István Egyetem, a Pannon Egyetem és a KIM megállapodása is egy ösztöndíjprogramról szól. A tárca alá tartozó, információbiztonsággal foglalkozó Nemzeti Biztonsági Felügyelet a két egyetem legjobb informatika és villamosmérnök szakos hallgatói számára biztosít havi támogatást. Nem ötletszerű akciókkal, hanem tudatos utánpótlás-szervezéssel biztosítható a közigazgatás szakember-igénye, minőségi megújítása - mondta Navracsics Tibor.
 
Dr. Szekeres Tamás, a Széchenyi István Egyetem rektora kiemelte, hogy az ösztöndíj vonzó lesz, megéri, hogy megdolgozzanak érte a diákok. Zala Mihály, a Nemzeti Biztonsági Felügyelet elnöke elmondta: a minősített adatok védelméről szóló törvény és az új titokvédelmi rendszer kialakítása nagy terhet ró a Felügyeletre. A két egyetemmel való együttműködés lehetővé teszi, hogy az információbiztonság és az adatvédelem iránt érdeklődő informatikai hallgatók már tanulmányaik alatt bekapcsolódjanak a Felügyelet munkájába.
 
Dr. Friedler Ferenc, a Pannon Egyetem rektora arra emlékeztetett, egyeteme már 2006-ban létrehozott egy információbiztonsági kutató-fejlesztő központot, ami NATO és EU képesítésekkel is rendelkezik.
 
Forrás: kormany.hu
 

 

Innomedia.hu
Hozzászólások