Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:

Szavazás
Eseménynaptár
2011. május 13. 10:22
A Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kara idén nyolcadik alkalommal rendezi meg Nemzetközi Tudományos Konferenciáját “Tudásalapú társadalom – Tudásteremtés – Tudástranszfer – Értékrendváltás” címmel.
2011. május 12. 07:18
Megváltozott a sorrend a Millward Brown BrandZ márkaértékelési toplistájának élén, miután négy év után idén átvette a vezetést a Google-től az Apple. A legértékesebb márka értéke tavaly óta nem kevesebb, mint 84 százalékkal nőtt a kutatócég értékelése szerint, így jelenleg 153,3 milliárd dollárra rúg. A világ 100 legértékesebb márkájának összesített értéke az elmúlt évben 17 százalékkal, 2,4 billió dollárra nőtt.
2011. május 11. 07:38
A Magyar Tartalomipari Szövetség (MATISZ) együttműködve társszervezeteivel, idén 11. éve rendezi meg a hazai kreatív ipar kiváló digitális tartalomfejlesztési gyakorlatát bemutató eFestivalt és támogatja a magyar tehetséges fiatalok nemzetközi versenyeken való részvételét.
2011. május 09. 05:06
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter a fejlesztést bejelentő sajtótájékoztatón üdvözölte a Magyar Telekom és az Ericsson közös hálózatmodernizációs beruházását 2011. május 4-én, Budapesten. A teljes szélessávú lefedettség és az új generációs szolgáltatások szélesebb körben való elterjedése megfelelő kormányzati támogatással elérhető közelségbe került – közölte a miniszter.
2011. május 06. 05:48
2010 februárjában az első iPad megjelenésekor a felhasználók többségében jogosan merült fel a kérdés „Miért vegyek tabletet?” Most, egy év elteltével, az iPad 2 hazai premierje kapcsán a kérdés aktuálisabb, mint valaha. Idén várhatóan nagyságrendileg annyi tabletet értékesítenek világszinten, mint az utóbbi évek mobil-pc piacát fenekestül felforgató netbookot, ezért amíg 2010 a piacra lépés miatt marad emlékezetes, addig idén várhatóan tömegtermékké válnak itthon is a tabletek – derül ki a GKIeNET – T-Mobile: Jelentés az internetgazdaságról kutatásából.
2011. május 04. 07:51
A bankon kívüli finanszírozás eszközeivel segítenék meg az európai kisvállalkozásokat a Bizottság és a tagállamok képviselői – derült ki az ipari miniszterek informális ülésén. Miután a pénzügyi válság következtében a kis- és középvállalkozások a bankoktól meglehetősen nehezen jutnak forráshoz, ezért – a versenyképességüket erősítendő – fel kell kutatni a bankon kívüli finanszírozás lehetőségeit – hangzott el az ülésen.
2011. május 03. 09:07
A nyílt innováció a vállalatok azon tevékenységét jelöli, amely során a kutatási és fejlesztési folyamatokba belső erőforrásaikon túl külső erőforrást, tudást is bevonnak. A nyílt innováció egyik, nemzetközileg már jól működő formája, hogy a vállalat megismerteti a problémáját egy innovációs portálon, amelyen ötletgazdák válaszolhatnak megoldások felajánlásával. A vállalat pénzjutalommal vagy a projekt továbbfejlesztésében való részvételi lehetőséggel honorálja az általa kiválasztott ötletgazdákat. A portálok működtetése nemzetközileg bevált és jogilag biztonságos.
2011. május 02. 06:24
Idén utoléri az eladott tabletek száma a netbookokét - derül ki a GKIeNET - T-Mobile: Jelentés az internetgazdaságról kutatásából. Az elmúlt egy évben 17 millióan döntöttek úgy, hogy szükségük van tabletre - számol be az IDC márciusi jelentésében, mely ezen eszközök tavalyi világszintű eladásait összegzi.
2011. április 29. 07:49
Az "Intel Berkeley Technology Entrepreneurship Challenge" program részeként megrendezésre kerül az "Intel Challenge Europe 2011" Innovációs Technológiai Üzleti Terv Verseny.
2011. április 28. 06:20
Még mindig inkább a munka, az életvitel szempontjából fontos eszköz a világháló, még a legaktívabb netezők számára is - derül ki a GfK felméréséből. Egyesek azonban gyakorlatilag a hálón élnek. Már a viszonylag idősebb korosztály tagjai közül is egyre többen fedezik fel a világháló előnyeit, illetve azt, hogy az online ügyintézés által időt és pénzt takaríthatnak meg, egyszerűsíthetik életüket. Másfelől éppen ebben a korosztályban még mindig tapasztalható egyfajta félelem az internetes tartalmaktól. Főként a középkorúak (30-49 éves internetezők) gondolják úgy, hogy az interneten megjelenő tartalmakat nagyobb szigorral kellene ellenőrizni, valamiféle struktúrába rendszerezni.
2011. április 26. 07:13
Pályázzon Ön is! Az IVSZ ezúton értesíti a kollégákat, hogy az idei évtől megreformálja a Gyurós Tibor-díjat, melyet már 14 éve ítél oda az IVSZ olyan, az IKT iparágon belül tevékenykedő vezető beosztású menedzser számára, aki az éves munkája során kiemelten hozzájárult vállalata sikerességéhez, és tevékenységével elősegítette a hazai informatikai iparág, informatikai társadalom fejlődését.
2011. április 22. 06:26
A legnagyobb magyarországi műsorterjesztők hálózatában, februárban közel 15 ezerrel 1,46 millióra nőtt a digitális televíziózásra előfizető háztartások száma. A gyorsjelentés a tizenkét legnagyobb magyarországi műsorterjesztő önkéntes adatszolgáltatására épül és az előfizetéses televíziós szolgáltatások piacának mintegy 80-85 százalékát fedi le.
2011. április 20. 07:17
Aktív párbeszéd felhasználók és ict-megoldás szállítók között, magas színvonalú szakmai előadások – mintegy négyszáz résztvevővel zajlott le az első Business & Technology konferencia az Informatikai Vállalkozások Szövetsége és az itbusiness szervezésében. Mintegy négyszáz szakember: informatikai vezetők és az informatikai beruházásokban döntéshozók, valamint informatikai, távközlési és elektronikai vállalkozások vezetői, szakértői gyűltek össze Siófokon az első Business & Technology konferencián, hogy megvitassák a szakma trendjeit, újdonságait.
2011. április 18. 07:22
A magyar EU elnökség K+F programja keretében, 2011. május 16-19. között Budapesten kerül sor a Future Internet Week rendezvénysorozatra, amely az Európai Unió a jövő Internetével foglalkozó kutatás-fejlesztési programjainak és kezdeményezéseinek a seregszemléje. A Future Internet Week rendezvényein a résztvevők megismerhetik az EU által támogatott, jövő Internettel foglalkozó K+F programokat és projekteket, azok eredményeit, továbbá az EU elképzeléseit a következő generációs Internet kutatásaira vonatkozóan. A Future Internet Week rendezvénysorozat koordinátora a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH).
2011. április 15. 07:27
A számítógépeink távoli elérését lehetővé tévő LogMeIn Ignition kapta Az Év Alkalmazása díjat, melyet a szerdai Smartmobil konferencián vettek át a fejlesztők képviselői a Sanomától.
2011. április 14. 07:49
Az Új Széchenyi Terv Infopont hálózat keretében az ország egész területén mindezidáig 193 Infopont létesült, hogy az érdeklődők lakóhelyük közvetlen közelében, személyesen kaphassanak szakszerű, ingyenes tájékoztatást az Új Széchenyi Terv pályázataival kapcsolatban. Az Infopontok felkészült szakemberekei mindenekelőtt a hazai mikro-, kis és közepes vállalkozások számára biztosítanak hiteles, naprakész szolgáltatást.
2011. április 13. 07:44
Kihirdették az Európai Vállalkozási Díj döntőjébe jutott 12 vállalkozást, két magyar a fináléban. Az európai zsűri 29 ország összesen 54 jelöltje közül 12 projektet juttatott tovább a döntőbe. A rövid listára jelölt pályázatok között két magyar projektet találunk: a budapesti Hotel Panda Kft. a „Felelős és felelősségteljes vállalkozás” díjkategóriában, és a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara az „Üzleti környezet fejlesztése” díjkategóriában beadott pályázatát.
2011. április 11. 06:58
Európának nagyobb szüksége van a kohéziós politikára, mint valaha – jelentette ki Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter a kohéziós politika jövőjéről szóló magas szintű konferencián 2011. március 31-én, Budapesten. A kétnapos találkozó a magyar elnökségi félév egyik kiemelt eseménye. Szervezői a témáról zajló párbeszédet magasabb szintre emelve szeretnék elősegíteni azt, hogy a kohéziós politika sikeresebbé váljon, bürokratikus folyamatai egyszerűsödjenek, végrehajtása hatékonyabb, eredményei pedig mérhetőek legyenek.
2011. április 08. 07:26
Reálisabb és okosabb megközelítéssel próbálja majd az Európai Bizottság az elkövetkező hetekben rávenni a tagállamokat arra, hogy a kutatási és fejlesztési kiadásokra vonatkozó uniós szintű célkitűzéssel összhangban tegyék meg végleges nemzeti vállalásaikat – jelentette ki Máire Geoghegan-Quinn, az EU innovációért és kutatásért felelős biztosa.
2011. április 06. 07:34
A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) tagja lett. Az alakuló ülésen a HENT vezetőségi tagjává választották a Szövetség ügyvezető elnökét, dr. Baranovszky Györgyöt.