Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:

Szavazás
Eseménynaptár
Sikertörténetek

Sikertörténetek keresése
Keresendő kifejezés
Budapest, 2009. november 24. – Meglepően sok vállalat nyerte el a „Best Practice”, példaértékű gyakorlat címet a Magyar PR Szövetség idei pályázatán, ám a nyertesek között mindössze egy kis- és középvállalkozás van.
A güssingi távfűtő művet 1996-ban helyezték üzembe. Ez a létesítmény volt az első, köré települt az összes többi üzem. A beruházások adják a település, illetve térség fejlesztési koncepciójának gerincét. A beruházásokra szerveződött a turizmus is. A térségben a vidékfejlesztés tulajdonképpen teljes egészében a megújuló energiákra épít, kihasználva a térség adottságait (humán kapacitás, természeti környezet stb.). A látogatók megismerhetik a fejlesztési koncepciót, a létesítményeket és az ott használt technológiákat.
Holnap is mindenkinek szüksége lesz a mezőgazdaságra!
Kozaknak rengeteg ötlete volt, több webes projektet is el akart indítani, többek között egy közösségi oldalt és egy online kereskedelmi pályáztató szolgáltatást. De még megfelelő finanszírozásra is szüksége volt ahhoz, hogy meg tudja valósítani az ötleteit.
A PortfoLion Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. 2010. évben hat befektetési döntést hozott, melyek közül öt esetben kötött megállapodást a tőkét fogadó céltársaságokkal. A PortfoLion Zrt. által 2010. során megkötött befektetési megállapodásokban rögzített tőkekihelyezések összértéke 1355 millió forint. Az egyes ügyleteket tekintve az átlagos befektetési érték 270 millió forint, azonban egyes tranzakciók elérték a 350-400 millió forintos tőkebefektetést is. A befektetést fogadó célvállalatok tevékenységi profilja változatos képet mutat. A tőkét fogadó céltársaságok újszerű és innovatív termékkel vagy szolgáltatással rendelkező hazai kis- és középvállalkozások, melyeknek stratégiai célkitűzése a közeljövőt tekintve a gyors és stabil növekedés, meghatározó nemzetközi piaci pozíció elérése. A PortfoLion Zrt. további befektetési lehetőségeinek ismeretében 2011 során is hasonló ütemben tervezi tőkekihelyezéseit folytatni.
Adva van egy fiatalember, Rátai Dániel, aki a történet kezdetén inkább még csak fiú. Minden érdekli. Gyerekkori álma, hogy elkészítse a varázsceruzát, amivel a levegőbe is lehet rajzolni… Így aztán hétköznapi számítógépből háromdimenziós készüléket készít és egyben érintőképernyős PC-t „varázsol”, plusz megalkotja a 3D-s ceruzát - összesen harmincezer forintból. Találmányát ma viszik, mint a cukrot, merthogy Leona3Do ősszel a boltokba került.
A miskolci székhelyű FUX Zrt. és a Miskolci Egyetem együttműködésének fontos dátuma 2010. szeptember 24-e. Ekkor adták át azt a vezeték- és kötéldiagnosztikai laboratóriumot, amely fontos szerepet játszik az egyetemi hallgatók gyakorlati képzésében. Az új labort a FUX telephelyén alakították ki a Baross Gábor pályázat keretében. Dr. Barkóczi Istvánnal, a FUX Zrt. vezérigazgatójával, az Év Vállalkozója díj birtokosával beszélgettünk.